I
Fiam, édes fiam, vigyél engem vissza
vigyél engem haza, főzném a vacsorát
Apád kedvenc borát
kibontanám hozzá
Anyám, Édesanyám, nem vihetlek vissza
nem lelnénk az utat, örök éjbe fúlt,
visszafelé csak dúlt
árnyak tévelyegnek, s fojt a múlt
Fiam, édes fiam, vigyél engem haza
nem riaszt az árnyék, nem rettent a sötét
Nem vihetlek, édes, nem vihetlek haza
vinnélek én, hidd el, de nincs út már oda
nézz csak, Anyám, édes,
nézz csak visszafele
látsz-e arra utat
nem látok már semmit, tudod, édes fiam
szemem két kis tava régen kiszáradt már
de bent mindent látok
ragyog minden emlék
fölfénylik az otthon vigyél engem oda
vinnélek édesem vinnélek én haza
de elöntött mindent
a felejtés mocsara
elnyeli a múltat a feledés lápja
ember nincsen, anyám,
ki átevickél rajta
fiam tudom érted miért vágyom haza
miért mennék újra s mindig újra vissza
ott van az életem ott van a szerelmem
ott van minden, édes
amit én megéltem
nincsen ott már semmi, édesanyám drága
apám sírján is már elfagyott a rózsa
szerelmeid nyomát elsöpörte a szél
fiam, kicsi fiam vigyél engem vissza
nekem az az utam
nem megyek én tovább
gyönge lábaimmal
anyám, édesanyám, tudod, merre viszlek
tudod, hogy másfele Te már sose mehetsz
tudom, édes fiam, nem lesz ettől könnyebb
életben lelhet csak holtjaival enyhet
szívem, a szerelmes csalfa
csak amíg én élek élhetnek bennem ők
szerelmesek, szépek és buja szeretők
anyám, édesanyám megszakad a szívem
de nem vihetlek vissza
ne félj, édes fiam, ne félj szemernyit se
anyád már megvénült kinyílt minden sebe
vérzik minden sejtje
elfolyik élete
anyám, édes anyám zokogok már én is
megszakad a szívem
ne sírj, kicsi fiam, ne zokogjál, drága
mindjárt odaérünk
de nem leszel árva
szívem előtted mert
holtan sem lesz zárva
megérkeztünk anyám, meg, a palotába
feketén ragyog itt minden üvegtábla
feketék a falak fekete az ablak
feketék a fények s feketék az árnyak
nem mozog már senki
díszvigyázzban állnak
fiam édes fiam beállok egy helyre
végítéletig majd itt maradok nyugton
ne sirassál engem
csak apád meglelném
menj utadra fiam
jó hogy elkísértél
anyám édesanyám sose felejtlek el
anyám édesanyám álljál itt békében
apám meglel téged
II
Senki se tudta el ki rendelte Berlin vagy Moszkva
New York vagy Párizs de mind aki elmúlt
hatvanöt éves várt rá a mustra s állt ki az útra
nemzeti ifjak dörgött a szózat új helyet nektek
adjon a nemzet s mindehhez ifjak éljen a holnap
vesszen a múltnak áporodása vesszen a vének
agg nemzedéke ez Európa új világrendje
S jöttek a hordák szétvertek minket gyönge elaggott
múlt nemzedéket
III
időzsidó!
savként fröccsent a szitokszó
lemarta arcunkról a bőrt
kimarta szívünket
a fájdalom dobogó boksája maradt csak
a szeretet máglyája helyén
s gyermekeink s gyermekeik s az övék
összefogtak szüleik ellen
behajtottak minket a halálpalotákba
álljatok gyászvigyázzba
bűnhődjetek ős bűnötök miatt
megöregedtetek
hát sose haljatok meg
de ne is éljetek tovább
s tisztán láttam az ifjú porkoláb
arcokon hogy fut szét a szarkaláb
IV
fiam édes fiam mért hagytál el engem
anyám édesanyám itt vagyok melletted
apám nem találtam
de ki se találtam
melléd állok csöndben szépen
hatvanöt múltam én is éppen
fiam édes fiam
V
Lassan indult mint mustban az erjedés
észrevétlen kis rezzenésekkel
mint nyirkos lakásban terjedő penész
miről hallgat a lódító bédekker
először nem ment az álláskeresés
csak a reményt s hitedet vették el
hogy várhat még igaz elismerés
s mindenhonnan nem csak kitessékel
a fiatal hím a buja nőstény
kiken nem fog az idő vasfoga
szántak sajnáltak ahogy egyre több vény
tartott csak életben s a szürke fény
kimosta színeid nem maradt hona
boldog emléknek így ölelt át a kény
VI
anyám édesanyám legkisebb fiadként
könyörgök tenéked engedj magad mellé
nem bírom idekint
nem bírom már tovább
öregeket verni míg pusztul a világ
fiam te legkisebb
mit tettél mondd édes
anyám édesanyám
a vezérük voltam
öljétek meg mindet
ezt én biz’ kimondtam
túl sok lett az öreg
elszívtak már mindent
legyöngült a népünk
meg kellett mentenem
fiam édes kicsim
mit tettél mit tettél
anyám te kesergő
szégyentelen delnő
miért vénültél meg
téged szerettelek
dús nagy kebleidet
domborodó öled
csak rád vágytam anyám
egész életemben
fiam sátánfajzat, én téves magzatom
megrémítesz itt a halálban is nagyon
várt reád vagy ezer gyönyörűszép kislány
beléjük vágyódnál
anyám édes kurvám
gyűlöllek már régen
elhamvadt a bőröd
ráncos lett egészen
téged szerettelek
minden kicsi lányban
engedj magad mellé
vázasodjunk össze
mit tettél magzatom
mit tettél te szegény
ördög szolgájaként
elhoztad a poklot
a véneknek igen
pokol nektek persze
de az ifjúságnak
megtisztult a lelke
nincs több kolonc a nyakukon
ifjú lett a pereputtyom
fiam édes fiam sír zokog a lelkem
méhem magzatából
milyen gyümölcs terem
nem jöhetsz be hozzám
halj meg szépen ott kint
temettesd el magad
más érezze a kínt
anyám édes kurvám
elátkozlak téged
sose legyen nyugtod
majd hiába béget
isten báránykája
az utolsó napon
te csak szenvedj tovább
ne láthasd a babád
felejts el majd mindent
gyötrelmet szerelmet
felejtsd el majd apát
ne ismerd majd meg őt
az örök szeretőt
fiam édes fiam megbocsátok néked
magadnak majd nem tudsz
örökkön majd éget
mindaz amit tettél
anyám buta vagy te
nem értesz te semmit
ha élnétek tovább
nem lenne már helyünk
miért nem válaszolsz
anyám édesanyám
mért nem lettél enyém
VII
Rendeleteknek hosszú aljas bús sora várt ránk
mondj le a címről mondj le a rangról mondj le a házról
mondj le te vén lény adj le te mindent amiért éltél
látni se lássunk menj innen messze állj be helyedre
híred se halljuk hamvadból se maradjon
írmagod irtsd ki semmid se légyen tűnj el de végleg
állni fog órád nincsenek napok nincsenek évek
megfagy a tér és megfagy időd vén embere múltnak
s légy emiatt most végtelen boldog gyermeked élhet
hűlt helyeden
VIII
humánus legyen
mondta a vezér
vér ne folyjon
velő meg pláne
vonuljanak be
mint laktanyába
önként és szépen
dalolva is tán
mind aki ott van
azon a listán
hát hogyne főnök
megoldjuk ezt is
leáll az idő
s marad a presztízs
a halálgépünk
egyszerű jószág
időfagyasztó
ez ám a jóság
belép a mama
üstöllést vége
a jelen zárványa
rázárul körbe
IX
szivárgó requiem a sötétben
lassan nagyon lassan
ver a szívem
édes fiam
csöndgubába burkolózva
hűl alkonnyá a virradat
gerinckeresztre feszít a lator magány
édesanyám
