Senetor

Neszez az éj az élet nyelvén.
Gazella legel az ablakom előtt.
Innen származunk mind

Ha kegyesek az égiek,
a szavanna állatai talán
emlékeznek majd ránk.

Fémen fény csillan
Nem tudni: felkelő Nap?
Háború tüze?

Minden rendezett
Már nem mozog. Befagyott.
Időtlen jégcsönd.

Talán korábban tévedtek a maják,
mégsem idén pusztul el e kis világ,
a hétmilliárd földim lakta gulág.
Kínozhat minket tovább nyavalyák
ezernyi faja, testi-lelki bajok
kárörvendve bûzölgô mocsarában
vergôdhetünk fintorogva, korábban
nem létezett kínok és szirénbájok
szikrázó erôterében élhetünk,
mintha semmi se történt volna velünk,
ami megtépázhatná a holnapot,
buta hittel hisszük, új napra kelünk
minden nap, áltatva magunkat, nyerünk
a lét pókerén: de nem kapunk új lapot.