Archive for március, 2010

Eddig evolúció, innen kreáció?

kedd, március 30th, 2010

Sokak hite szerint a technológiai fejlődés lassan lehetővé teszi az ember számára, hogy saját fejlődését a saját tervei szerint a saját kezébe vegye, s így az evolúció vak órásmestere (Dawkins) helyett saját mérnöki precizitásával alkossa meg a jövő mindennapi szuperlegényeit és -leányait. Halleluja, ez aztán a szép jövő. Akit érdekel, bogarásszon a dagadó transzhumán irodalomban. […]

Mit tennél, ha tudnád, hogy holnapra ideér a szökőár?

kedd, március 16th, 2010

Nem irigylem magunkat: az elkövetkező két-három évtizedben gyilkos cunamik csapnak le ránk. Már közeledik a hullámfront: nem sokáig napfürdőzhetünk tovább a politikai önbecsapás illuzórikus tengerpartjain.

Kezdjük azzal, hogy a magyar társadalom elöregedése nem csak a Standard and Poor’s legfrissebb jelentése szerint, hanem a valóságban is drámai hatással lesz a magyar költségvetésre, mindenekelőtt azonban mindennapjainkra. […]

Mindenségmosoly

vasárnap, március 14th, 2010

A magunkról alkotott önképet át kell alakítanunk, mert a mindenség tudata hiányzik belőlünk. Nem emlékszünk a csillagokra, amelyek hamuja alkotja a testünket és a tudatunkat generáló agyunkat. Nem emlékszünk semmire, ami egy kicsivel is régebbi, mint néhány éves.

Nem emlékszünk a saját történelmünkre, nem emlékszünk a saját üknagyanyánkra, de nem emlékszünk a saját életünk néhány évvel […]

Bubblelogy avagy a pénzügyi buborékológia alapjai

hétfő, március 8th, 2010

A befektetések története során mindig volt olyan szupertermék, amely az átlagosnál sokkal nagyobb hozamot ígért, ezért pillanatokon belül reális értéke sokszorosára drágult. Mindig eljött azonban az igazság pillanata, s aki nem szállt ki időben, minden vagyonát elveszíthette.

A korábbi tankönyvek szerint az első jelentős tőzsdei válság a XVII. században, Hollandiában tört ki. Az 1600-as évek elején […]

Virtuális számlák, valódi kényszerek

szerda, március 3rd, 2010

A gyerek ma már nem áll munkába az elemi iskola után, hanem sokáig tanul, mielőtt önálló keresetre tesz szert, de akkor is egyre sikeresebben siklik ki a hagyományos munkaviszony jármából – vagyis járulékfizetőként nem vagy csak későn jelenik meg. S miután többnyire olyan közegben szocializálódik, ahol a közteherviselésben való méltányos részvétel az élhetetlenség stigmáját égeti […]

Ugari légszomj

hétfő, március 1st, 2010

Európát szerteszabdalta a szeszélyes történelem: itt nemzetállamok harcolnak egymással több mint ezer éve, s úgy hull le róluk az európai együttműködés leple, ha a saját érdekeikről van szó, mint másról a ruha a boldog szerelemben.

Ezt akarjuk fenntartani? Mert a tradicionális nemzeti gondolat ezt diktálja: első a saját érdekünk, s utána második a saját érdekünk, s […]