Senetor

töröm a fejem vámpír szóképeken
nincsen nekem más aranyfedezetem

nem lőttek fronton koncoltak itthon
nem hagyott szerelmem magamra hoppon
nem tapostak át rajtam forradalmak
nem hősként kell tisztelnem magam magyarnak
nem kell hazámat szólítnom óhazának
nem kell csontköpenyben vágnom a határnak
nem hurcoltak még el nem vertek félholtra
nem kellett vonítnom alázva a holdra
turistaként remegtem csak a lágerekben
nem halál kering még bennem az erekben
nem […]

a csönd barlangjában
szertehányt csontok porladnak:
magyar szavak

Az egészségügyi reformok első mellékhatásaként mindenki rosszabbul érzi magát, hiszen szembesülnünk kell a valósággal: már itt sem kaphatunk semmit ingyen.

Fél évszázados másnaposság kábulatából ébredünk szörnyű fejfájással, miközben azt a nyamvadt Quarelint se nyelhetnénk marékszám, mert sorba kellene állnunk valami agyonhajszolt, űzött tekintetű dokinál, hogy fölírja nekünk, ha nem maradt volna száz doboznyi a spájzban az […]

Fölfoghatatlanul szerencsések vagyunk életünk első pillanatától az utolsóig. Nem egyszerűen mostanában lettünk ilyen szerencsések, hanem több milliárd éve.
Mert evolúciósan győztesek vagyunk.

Minden ősöd nyertes volt, vissza az első egysejtűig. Minden ősöd megnyert minden csatát a genetikai háborúban: különben nem lehetnél itt.

Minden ősöd győztes volt, azaz nem pusztult el, mielőtt nem gondoskodott volna utódja […]

A saját magunk szeretetére való hajlamunk nyilvános megvetése az emberi civilizáció alig néhány ezer éve beköszöntött hajnalának szükséges velejárója volt, amikor az emberben élő minden szeretetet ki kellett vetíteni egy külső szereplőre ahhoz, hogy az a közösség egészére visszahatva szabályozni tudja a közösségben az agresszió szintjét.
 
Az emberi agresszió a legbecsesebb kincseink közé tartozik, mert […]

Mindannyian arra vágyunk, hogy boldogan éljünk. És mégis mivel foglalkozunk a legkevesebbet? Azzal, hogy mitől és hogyan lehetünk boldogok.

Tudunk néhány közhelyet: boldogok lehetünk
· a szerelemben;
· szeretetben – különösen, ha mi adjuk, és nem várunk érte viszonzást;
· […]

Este van már, sietnek az esték
álnokul mint a tolvaj öregség
mely lábhegyen közeledik, halkan,
míg egyszercsak ugrik egyet, s itt van!
Nem tudjuk már magunkat megcsalni:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
(Babits: Ősz és tavasz között)
 Egyszer mindannyiunknak szembe kell néznünk az elmúlással. Életünk legnehezebb pillanata ez: egyetlen hidegen ragyogó másodpercben fölismerni, hogy életünk véges, hogy egyszer el […]